Édesanyám 73 éves, jól tartja magát. Én dolgozom, ott a család, a gyereknek új kabát kell, jön a vízvezeték szerelő, a barátnőmék meghívtak a hétvégére vacsorára, sok dolgom van, így csak akkor megyek, amikor van egy kis szabadidőm.

Amikor anyámhoz megyek, mindig viszek neki valami finomat. Megkérdezem, hogyan telnek a napjai, ő pedig elmeséli, hogyan élnek az apámmal. Néha vitatkoznak, de aztán kibékülnek, így telnek a napjaik. Soha nem fogom megérteni: min tudnak vitatkozni még ebben a korban?

Meghallgatom őt, majd ismét elmegyek. Az anyám mindig figyelmeztet, vigyázzak, hogy ne fázzak, öltözzek fel rendesen és tegyek sálat a nyakamba. Mindig azt mondja, hogy sokat dolgozom, ideje lenne már pihenni is egy keveset. Az anyám tisztában van vele, hogy az élet nem könnyű, ezért nem haragszik meg rám, azért mert ritkábban látogatom meg.

40 kilométer távolságra lakunk egymástól. Rendszeresen felhívom őt, meghallgatom azt amit mesél, milyen volt a piacon, hogy van a testvére, milyen a kert, mi van a macskával és hasonlók. Bevallom, nem igazán érdekelnek ezek a dolgok, de tudom, hogy az anyám életében ezeken kívül más nem igazán történik.

Nagyon bosszant amikor arról panaszkodik, hogy beteg és nem megy orvoshoz, tőlem kérdezi, hogy milyen gyógyszert szedjen. A múltkor mondtam neki, hogy mennyire dühít, hogy folyton csak panaszkodik.

Aztán megkérdezi kedvesen – kinek panaszkodjak, ha nem neked?

Meghallgatom amit mondd, de közben rájövök arra, hogy milyen rideg vagyok...

Ismét eltelik egy bizonyos idő, amikor ráébredek, a szüleimnek rajtunk kívül nincs senkijük. Mi marad öregkorra? A család! Ki törődjön velük, ha nem a lányuk és annak családja? Minden dolgomat félreteszek és édesanyámhoz indulok. Boldogan fogadnak, húst süt nekem, apám borral kínál. Én nem ihatok, hiszen vezetek, apám egyedül kortyolgatja a bort, közben jókat nevetünk.

Felvettem az anyám pulóverét, mert fázom, anyám bekapcsolja a sütőt, hogy melegebb legyen a konyhában. Ismét gyereknek érzem magam, akinek semmi gondja nincs, nincsenek problémák.

Drága anyám, azt kívánom, hogy élj nagyon sokáig! Azért mert nem tudom milyen az amikor nem hallom a hangod...

Megértettem, hogy nem fontos a gyerek új kabátja, a barátnőm meghívása, a rendrakás és a fodrász, az a fontos, hogy amikor időnk van, lássuk egymást. És ne rohanjunk! Legyen időnk egymásra.

Az idő telik és egyszer azt vesszük észre, hogy meglátogatnánk őket, de már nincs kit.